Új napra virradtam Hiroshimaban. Reggel villamossal mentem ki az állomásra ahonna kimentem a város nyugati végébe. Inne idnult a komp, a szemközt lévő Miyajima szigetre.
Szigeten egy hatalmas sintoista szentélyegyüttes van. Az Itsukushima Szentély különlegességét az adja, hogy a tengerparton, cölöpökre épült.
A sintoista szentélyek bejáratánál miníg van egy kapu, amit tori-nak hívnak és a megtisztulást szolgálja. Mivel a szentély is már a vízben áll, így az elötte lévő tori pláne.
A szigeten sok-sok nagy hegy van. Az egyikre felmásztam, hogy kicsit jobban körbenézhessek. A kilátás csodálatos volt, megérte felmészni. Még szerencse mert több mint másfél órába telt.
Lefelé jövet, a domboldalban volt mégegy szentély ahol kicsit kipihentem magam.
Mire újra leértem a tengerpartra a víz eltünt. Úgy hívják, hogy apály. Ilyenkor át lehet sétálni a tori alatt. Életem az alkalommal. Jah és végre tengert, japán tengert ért a lábam is.
Folytattam utamat dél felé. Következő állomás a kb. 25 km-re lévő Iwakuni volt. Város szélén dobott le a vonat, úgyhogy busszal mentem a központba. Itt volt, először hogy nem kötöttpályás tömegközlekedési eszközzel mentem. Érekes is volt. A díjfizetési rendszer nagyon szuper. Csak a hátsó ajtón lehet felszállni az elsőn meg le. Mikor felszálsz az ajtó mellett egy kis kijelzőn megjelenik egy szám, hogy hányas számú utas vagy. Leszállásnál a busz elején lévő kijelzőről le tudod olvasni hogy a te számodhoz mekkora viteldíj tartozik. Ellenőrzésre nincs lehetőség, mert csak bedobod a lyukba a pénzt, ami még tán nem is számol. De nincs is szükség ellenőrzésre, mert itt a bliccelés szó nem is létezik. Város nevezetessége a Kintai-kyo híd amit 1673-ban építettek. 1953-ban újra kellett építeni mert elvitte egy tájfun.
Az után a közeli domboldalra kapaszkodtam fel egy kötélpálya segítségével. A hegy tetjén áll az Iwakuni Kastély. Sajnos ez is csak egy rekonstrukció.
Nézelődés után visszaindultam Shin-Iwakuni állomásra. Itt kodama vonattal. Egy újabb vonat típust pipálhatok ki.
Ezzel csak egy megállót mentem és a következőn átszálltma egy gyorsabb vonatra (hikari). Ezzel egészen a végállomásig mentem, mai Hakata vagy ismertebb nevén Fukuoka. Itt 7 percem volt megtalálni a következő vonatot ami Relay-Tsubame nevet viseli. Ezzel a vonattal Kumamotó városába mentem. Ebbe az irányba még nics kész a shinkansen vonal de már elég jól áll az építkezés. Ez a vonat a 118 km-es utat egy és egy negyed óra alatt teszi meg. Az állomáson szereztem egy térképet, vacsoráztam egyet, madj újra vonattra száltam. Immár helyire és csak 4 megállóra. Az ifjusági szállóig. Sajnos, ill. inkáb szerencsére (csak) este esett az eső. Szállás egy tatamis szobában volt.
Hétfő reggel 7:03-kor indult a 700 sorozatú shinkansen Shinagawa állomásról. 10:18-kor érkeztem az 589 km-re lévő Kobe városában. Innen helyi vonattal, kb. 20 perc alatt érkeztem a világ leghoszabb függőhídjához, az Akashi Kaikyohoz. Hossza 3911 méter a fő szigetet köti össze egy kisebb szigettel, Shik .
Fel lehetett menni a híd alsó felére, ahol egy kiláót és egy kisebb kiállítás volt.
Hídtól sietem vissza shinkansen állomásra. Összesen volt 38 percem. Az idő nagyon kevés volt. A JR álomásról mentem egy megállót metróval. Onnan futás fel 4 mozgólépcsőn, át a beléptetőkapun, majd beugrottam a vonatba. Az ajtó 10 másodperc múlva becsukódott. Egy órát vesztettem volna ha nem érem el. Vonatom a HIKARI (villám) 563 volt, ami egy 700 soroztú RAIL STAR volt.
Másfél óra múlva, a 304 km-re lévő Hiroshimában találtam magam. Azt hiszem nem szükéges ecsetelnem, hogy mi történt ezzel a várossal 1944, augusztus 6-án. Az állomásról villamossal mentem a Peace Memorial Parkhoz. Ez első dolog ami szembe jött velem az az úgynevezett A-Bomb Dome. Ez az épület pontosan a felrobban bomba alatt áll(t) (hipocentrum). Ez épület nagyon durván néz ki. Mindehonnan lógnak a téglák az elhajlott és eltört acélelemek.
A park több részből áll. Van egy emlékmű a gyerekeknek, van egy emlékúzeum és egy béke láng, amit csak akkor oltanak el, ha a földön nem lesz több atomfegyver (néhány m3 gáz addig még el fog fogyni, szerintem).
A múzemuban elöször a miértre és a hogyanra kapjuk meg a válaszainkat. Miért? Azért, hogy minnél előbb vége legyen a háborúnak. Mért pont Hiroshima? Azért mert nagyon könnyen felismerhető a levegőből a T alkú Aoi híd. Hogyan? Egy B29-es bombázó egy 60 kg-os uránium töltetet dobott le 10000 m magasból. Az ereje 13 kilotonna (1 kilotonna 1000 kg TNT-nek felel meg), ami a földtől 600 m-re robbant (így még nagyobb a pusztítás). A modellen jól látható, semmi nem maradt a környékből. Kivétel a Ipari Kereskedelmi Központ(A-Bomb Dome) és egy közeli iskola.Ilyen volt, ilyen lett. (bocsi a rossz képért). A 12 km2 belül semmi nem matadt életben.
Ez emeleten a szörnyű következményekkel szembesül az emeber. Először is hatalmas energia szabadult fel hő és mozgás formályában. Következő képen az Aoi híd elemi láthatóak. Valamint egy háromkerekű gyerek tricikli egy fém bukósisakkal.
Egy Coca-Colás üveg, ami úgy néz ki mintha egy műanyag falkont dobtak volna a tábortűzbe. Különbség az, hogy ez üvegből van.
Ezen a kövön egy ember ült aki bank fél 9-es nyitását várta a hipocentrumtól csupán 1,5 km-re. Látvány hihetetlen.
Innen a Hiroshima kastélyhoz mentem. Nagyon szép, de sajons csak vasbeton rekonstrukció, mert a bomba elpusztította az eredetit.
Késő délután megkerestem a szállásomat, ami egy kapszula hotel volt a város szórakoztató negyedében. Kapszula hotleről azt kell tudni, hogy este jól lerészegedett japánok szokaták használni ez olcsó és kényelmes ágyakat. Így csal, reggel kell hazamenni alvás és a reggeli fürdés után.
Reggel mikor felkeltem és kinéztem az ablakon nagyon elkeseredtem. Ugyanis szakadt az eső! Rövid konzultáció után úgy döntöttem, hogy nekivágok az útnak. Indulás Tokyo Station-ra. Onnan Shinkansen-nel Sendai városába. Méghozzá az E2 sorozatú HAYATE nevű vonattal indultam Tokyoból 8:28-kor. A vonat két helyen állt még meg Tokyo-ban, azután már csak a több mint 300 km-re lévő Sendai-ban. Az a táv 351,8 km volt amit 100 perc alatt tett meg ami 211 km/h átlagsebességet jelent. Megjegyezném, otthon az IC átlaga nem éri el a 80-at sem!
Sendai városábna gyors reggeli, majd egy kissé nehézkes átszállással elértem Matsushimába. Egy szentélyt és egy kis parkot néztem meg.
A leírások szerint, ez japán egyik legszebb helye. Ez egy nagy öböl ahol több száz kis sziget van. Itt tettem egy 50 perces hajutat.
Egy közeli nagyobb szigetre vezet egy impozáns 200 m-es híd.
Machusihma állomásról egy matricás vonattal mentem
Sendai állmásról 16:18 kor indultam az E4 sorozatú MAX shinkansenel. Ez egy emeletes vonat. Természetesen fent ültem!
Toyko állomásr érkeztem 18:24-kor. Helyjeget váltottam a holnapi útra és haza indultam Yamanote Line zöld kocsijával. Tamachi állomsától 15 perc sétával érkeztem haza. Közebn láttma egy igazi felhőkarcólót. Nem véletlenül hívják így őket!:D
Mai napunkat Yokohamában töltöttük. A város Tokyotól délre fekszik kb. egy óra autóútra. Yokohamában a kínai negyedet, egy nagyobb parkegyüttest és a Hakkeijima Sea Paradise -t látogattuk meg.
Mesélek egy kicsit a közlekedésről. Ha a magyar ember Japánban autób ül és még haladni is szeretne akkor 10 perc alatt felforr az agyvize. A japók csak szédelegnek az utakon. A taxisok ha meglátnak egy utast akkor kivágják az elakadásjelzőt és satuznak egyet, még akkor is ha belső sávban van. Ilyenkor jön: A @%'"+!?>#¤$Í€ł, stb. Az egy dolog, meg lehet szokni a dolgot. Ellenben azt nem, ezek a technológiailag túlfejlett őrültek nem ismerik azokat a szavakat hogy: zöldhullám, főútvonal, priotitás. Ez annyit tesz, hogy nem tudsz úgy haladni egy, 1 számjegyű úton, hogy ne kelljen megállni minden lámpánál. Ezért vannak a dugók is. Második a tömegközlekedésben nagyon jól ki van táblázva minden. Melyik vonalra merre menjél, még hány méter, hol vegyél jegyet, melyik kocsiba szállj fel hogy ahol leszállsz közel legyen a transzfer vagy a kijárat. Ezzel szemben amint autóba ülsz, nem találsz semmit. Ennek elsősorban a fő oka az hogy nincsen minden utcának neve csak a nagyobbaknak. Vannak a nagy kerületek (ku), azon belül vannak a kisebb kerületrészek (chome) amiből lehett több is 1,2,3, azon belül vannak a háztömbök (szám), és azon belül vannak házak (szám), mindehhez tartozik egy írányítószám is. Tehát a címünk pl: 1-11-45 Mita, Minato-Ku, Tokyo, Japan, 108-0073. Na mindegy, menjünk tovább. Másik dolog ami nagyon fel tud idegesíteni minket az a tájékoztatás. Van egy tábla, tegyük fel, hogy rajta van, amit keresel. Azt mondja balra van, bekanyarodsz és a következő 5 táblán közel hasonló feliratot nem is találsz. Most ezt azért mesélem mert ma éppen ez esett meg velünk:
A kínai negyedben kezdtünk. Itt már jártam én is ezelőtt, szóval sok újdonság nem volt. Ettem egy gőzgombócot és bementünk egy kínai templomba.
Utána autóba ültünk és a fent említett akadályokat leküzdve érkeztünk a Motomachi Parkhoz. Európai diplomaták korabeli stílusú házai vannak itt. A különlegessége az hogy a város felett van ahonnan kiválóan belátni az egész öbölt benne a nagy Yokohama Bay Bridge-el.
Most jött az út java. Tovább indultunk a Yokohama Hakkeijima Sea Paradise felé. Hát itt nagyon kibuktunk, mert a kb. 20 km-es utat több mint 45 perc alatt tudtuk csak megtenni (itt ismét hivatkoznék a fent említett okokra, kiváltképp a táblákra). Megtaláltuk a 16-os utat, amin mennük kellett. A térképen úgy tünt, hogy lesz egy Y elágazás ahol nekünk balra kell tartanunk a 357-es útra Hakkeijima felé (ez nagyjából egy zsákutcának tűnő félsziget). Éreztük, hogy közeledeik a kereszteződés, de csak olyan nevek voltak feltűntetve amit nem találtunk a térképen és persze a 357-es szám sem szerepelt rajta, tehát tovább mentünk. Később rájöttünk, hogy csak az lehetett. Vissza is fordultunk. A másik irányból érkezve a táblán ezt olvastuk: Hakkeijima 357 jobra. Itt nagy anyázás következett mindenkitől (jogosan). Behajtottunk az utcába madj következő táblán ismét semmi, jobbra 200 m-re előre észrevettük a táblát, hogy arra ismét szép szavakat hagytak el ajkaink. Végre meg volt az út. A következő problémát az jelentette, hogy csak lépésben lehetett haladni, holott ez elvileg egy üres, lényegtelen kis félsziget aminek a végén van a park. További 5 km min. 15 perc volt. Végre megjöttünk a parkolási nehézségkkel most nem untatlak tovább titeket, de az sem egyszerű itt.
Tehát megjöttünk. Délutáni jegyet vettünk ami mindenre érvényes volt. Szerencsére a parkban alig lézengett pár ember. Sorban állni sehol nem kellet. Először egy akváriumot néztünk meg ahol néhány delfin és egy nagy Beluga (fehér delfin) úszkált. Nagyon szép állat. Nagyon unatkozott szegény, úgyhogy a saját orrán kifújt buborékokkal játszott.
Továbbmentünk a Surf Coasterhez, amin kétszer is ültem. A második alkalom videóját láthatjátok.
Közben Rékával vonatoztunk.
Öt órakkor kezdődött egy vizi show. Oda siettünk és beültünk az első sorba:
Először fókák és egy rozmár parádézott, majd egy pingvin is megmutatta magát (egy fél röpicsapat, bocs aki nem érti)
Ezután a belugák játszottak. Hátukon vitték a gondozóikat, kiemelték őket a vízből az orrukon, stb.
Majd a delfinek következtek. Ugráltak, pörögtek forogtak.
Következő állomás a szabadesés. Jelen nevén: Blue Fall
Ez annyira bejött, akkora élmény volt zuhanni, hogy még egyszer felültem rá :D
Ezután már csak egy kis Réka fagyizás volt hátra. Addig én babáztam. :D
Újabb nap a paradicsomban. Ez a hely mindíg tartogat meglepetéseket. Például, ma bementem egy 7-11 (szebunere bum=szeven eleven) és mikor a pénztárnál beutöti a nő, hogy mennyit fizetek és mekkor apénzt kapott pl.: 443Yen és adok egy ezrest neki nem kell kiszámolni az aprót mert a gép kidobja neki a 507 yent. Nagyon király :D
Tegnap korán bealudtam (8 előtt) ma meg későn keltem. Délelött Odaiba szigetre mentünk ki Toyota bemutató centerébe. A hatalmas épület asló szintjén a jelenleg kaphato modellek voltak(kb 40 db). Itthon lehet kapni 6-7 féle Toyotát. Na mind1. Mindegyikbe beültünk kb. Voltak szimulátorok. Beültem mind a két félébe egyik valami új balesetmentes technologiát próbált bemutatni (én halálra törtem a kocsit). Másik egy GT versenyt szimulált.
Katalógusok mennyiségéből jól látzsik hány típus is van!
Ki lehett próbálni az autókat. Előre le kellet foglallni, hogy mikor milyen autóval akarsz menni. Választék a negyven féle tipus 2-3 féle motorral:D Mi a kedvencemet választottuk a Hybrid Toyota Priust. Ez a 3. generációs modell ami ma egy hónapja van a piacon. Sajnos nem vezetthettem mert itt nem fogadják el a jogsim, ugyhogy a nővérem vezetett.
Ez az autó álomszép. Egy gombnyomásra inditottunk a "motor" inkább akumlátort. Az autóbol semmi hang nem jött ki, még akkor sem mikor elindultunk. Váá. csak intenzív gyorsításnál bőgött fel az 1.8 as benzinotor, meg amikor oda kapcsoltam.
Ez után egy Toyota fejlesztést próbáltunk ki amit E-Comnak hívnak. Ez egy automatikus, számítógépvezérlésű rendeszer. Lényeg ahogy az autó az útba épitett jeladókat követ.
Emeleten még több gyönyörű Prius fogadott. Volt itt némi történeti áttekintése a Hybrid technolófiának meg néhány alkatész meccete. A sarokban pegig a jővő személyszállító eszközei voltak.
Délután Musashikoyama bevásárló utcájában néztünk szét. Este Shibuya városrészt látogattam meg. Ez Tokyo szórakózó negyede és egyben legforgalmasabb állomás is! Ez a kereszteződés nagyon sok Japánabn játszódó filmben látható pl.: Tokyo Drift, Elveszett Jelentés, stb. Sajnos most nem voltak túl sokan mert hétköznap volt, de madj szombaton megpróbálok erre járni ismét.
Egy újabb nap telt el itt, a megametropiliszban. Reggelm mikor sétáltam le az állomásra valami nagyon japánosat láttam. Japánok nagyon tisztaságmániások. Mindig mindent törölgetnek és tisztogatnak. Nem kivétel ez alól azok a korlátok sem, amik mindenhol a járdát szélén vannak. Egy sereg ember mossak egy kefével. Van egy vezető irányító is, aki piros villgó bottal feltartja, illetve tereli a forgalmat.
Ma egy kisebb Railway Parkba látogattam el. Tudom jellemző, de mivel most tudok egyedül menni, így nem kell senkit magammal rácigálni. Tokyo észak-nyugati külvárosába, Ome Citybe mentem. Otthonról közel másfél óra vonatozás volt JR-al. Az út nagyon érdekes volt mert a vasút legtöbb helyen magasan vezet, így jól belátni a környéket. Késöbb pedig nagyon szuper kisvárosi hangulat fogadott.
Az udvaron főleg gőzösök vannak de volt három villanygép is. Közölük az egyik az egy 0 (zero) series Shinkansen. Láttam már ilyet, nem is egyett. A különlegesség az volt, hogy végre be lehetett menni a vezetőállásba. Na itt olyan voltam, mint egy 4 éves kisgyerek (még jó hogy nem látta senki).
A múzeumban néhány 1:20 as modell, egy nagyobb terepasztal és sok érdekes fénykép fogadott. Az emeleten további fotók és egy szimulátor fogadott amit ki is próbáltam.
Az udvaron főleg gőzösök vannak de volt három villanygép is. Közölük az egyik az egy 0 (zero) series Shinkansen. Láttam már ilyet, nem is egyett. A különlegesség az volt, hogy végre be lehetett menni a vezetőállásba. Na itt olyan voltam, mint egy 4 éves kisgyerek (még jó hogy nem látta senki).
Elindultam hazafelé némi szuvenír vásárlása után. Az állomás felé még lencsevégre kaptam vonatomat mikor kifelé hajrázik az állomásról.
Shinjuku állomáson ebédeltem valmit. Határozottna valamit mert nem tudom mi volt de jól nézett ki. Szójaszószba ásztatott soba (tésztaféle), rajta sok hagyma, tofu, wasabi, valami kornflakes szerű cucc, meg valami zöldség. Íme itt van. Finom is volt amugy :D
Délután Shinjukun és Ikebukuron sétálgattam és vásárolgattam az aredmény ismét csak Mizuno:D
Harmadik napomat töltöttem itt a nipponoknál(=japán). Kilenc kerül lesétáltam a kb. 500m-re lévő Azabu-Juban állomásra ahol felszálltam Toei Ōdeo Line-ra. A metró számomra még mindig hihetetlen. Minden nagyon tiszta, mindenhol információk, hűtött ivóvíz ingyen. Egy átszállás a Tozai Line-ra és kb. fél óra út után érkeztem Kasai állomásra. Itt található a Subway Múzeum.
Következő helyszín a Tokyo Dome-nál lévő LaQua vidámpark. Az érdekessége az, hogy a hullámvasút, a Thunder Dolphin a város, illetve a házak felett megy.
A közelben van a Koishikawa Korakuen nevű park ahol sétáltam és fényképeztem egy sort. A városban nagyon sok az ehhez hasonló kisebb-nagyobb park.
A közelben található a Mizuno bolt. Némi metrózással és sétával jutottam oda. VÉGRE nem távoztam üres kézzel. Itt a végeredmény.
Reggel 8 körül keltem, hogy a Railway Museum 10 órás nyitására ott legyek. Végre használhattam a tömegközlekedést. Jó előre (már otthon) kínéztem mivel fogok menni ide. A közeli Tamachi állomásra elvitt nővérem. Itt száltam fel a JR (HÉV jellegű) Keihin-Tōhoku Line Line 2007-ben debütált új E233-1000 sorozatú járművére. Nagyon kényelmes, ergonomikus ülések fogadtak. Az utastájékoztatás két nyelven folyik az ajtó felett elhelyezett két LCD kijelző egyikén, még a másikon reklámok mennek.
A jobb oldali szerelvénnyel érkeztem Ōmiya Stationra.
Ez egy hatalmas állomás ahol 4 JR vonal és 5 Shinkansen vonal találkozik. A tájékozodás az állomásokon is nagyon könnyű mert sok az információs tábla. Inne 15 percet sétáltam a múzeumig. Belépőt váltottam egy automatánál majd nekifogtam. Múzeum fő témája a Japán vasút fejlődése az első gőzmozdony megjelenésétől napjainkig. Nagyon sok érdeks mozdony és vagon van a vadonat új csarnokban. Ezek közül mutatok párat kezdve a kedven JR EF66-al.
A kiállítás nagyon interaktív és gyereközpontú. Ezért érthető mért rohangászott itt délelött több száz gyerek. Sok a mozgatható vagy a mozgó tárgy. A legtöbb járműre fel lehet szállni és leülni rajta. Különlegesség a 5 különböző szimultátor élőképpel és igazi vezetőállásokkal, köztük egy gőzösével. Az udvar a gyerekeké. Itt van egy olyan vasúti pálya, ahol a gyereke vezethetnek kicsinyitett járműveket. A pályán igazi váltók, megállók, jelzők és sorompók vannak. Megjegyezném ehhez képest a Magyar Vasúttörténeti Park kertivasútja még a legalsó polcra sem férne fel. Volna még mit tanulni.
A negyedik emelten egy kilátóterasz van. Balra az 5 Shinkansen vonalat még jobbra a JR vonatokat figyelhetjük kiváló látószögekből. Íme néhány kép.
Hazafelé a Ōmiya Stationig tartó sétát kiváltottam egy kis vonatozással. De nem akármilyennel. Ez egy gumikerekes sín nélküli vonat.
Az ismerős Ōmiyán találtam egy Starbuck’s és ittam egy nagyon finom mangós jégkását.
Hazafelé menet jól bealudtam a vonaton, de ugy ugrottam fel a megfelelő állomáson mitha otthon lettem volna. Próbáltam megtalálni egy boltot ami végül meghíusult de legalább készült egy jó kép.
Vacsora után kimentünk Odaibára, ami egy feltöltött sziget a tokyoi öbölben. Mire odaértünk eleredt az eső de csak azért is nekiálltam fotózni. Íme az eredméyn:
Hazaérkezés után kicsit megpihentem. Délután nekimentünk a város legjobb részénék. Neve Akihabara és nem más mint az elektronikai negyed. Hát itt van minden. Több száz üzlet, 6-8 emlettel és mind tele van újabbnál újabb cuccokkal. Nagyon durva. Mi most csak objektivre meg házimozira utazunk szóval ezeket a szintket kerestük.
Továbbáltunk és megnéztük a Mizuno boltot.
Hát képzelhetitek nem lehetett letörölni a vigyort a fejemről. 7 emelet, azaz HÉT emelt. Nagyon durva. Eszméletlen mennyi cucc, álltalában nagyon drága. Ide még vissza kell mennem mert most nem volt sok időm.
Ez után egy másik elektronikai boltban voltunk. Ennek a neve ビックカメラ (Big Camera).
Nyolc emeletnyi mindenféle. Kis unokahugom elmerült a játékosztályon én meg a fényképezőgépeknél. Este sajnos esett az eső ezért csak itthonülés volt. Továbbá játék Rékával
Nagyon korán kellet kelnem, mert 7:10-kor szállt fel a gép Ferihegyről. Ez azt jelenti hogy 5-kor a reptéren voltam. Nem is baj, mert célom volt hogy fáradt legyek, hogy a gépen jót aludjak. Be is jött már felszállás elött bealudtam (tudom: jellemző). Arra ébredtem hogy a gép izomból gyorsít madj könyedén felszáll. Nagyon jó volt nézni ahogy elszállunk a Pogány feltt, madj elhagyuk a KÖKI-tés aztán Csepel felé fordulunk. Nagyábül 5 perc repülés után egy tó körvonalzodott elöttem. Mint kiderült az volt a Velencei-tóm, mert a további 5 perc elteltével ismét tó szerű képződmény jelent meg és nagyon Balaton formájú volt. Ezt a tényt a pilóta is megerősítette. Innetől alvás egészena leszállásig a reggelitől eltekintve. Párizs. A hatalmas Challes-de-Gaulle reptér D termináljára érkeztem. Gyors leszállást követően átrohantam két másik terminálon, hogy elérjem az F treminált annak is legvégén a 45-ös kaput. Közben némi fölösleges sorbanállás a rossz tájékozatatás miatt. Belefért.Check-in után folyosó végén kerestem a gépet de sehol sem láttam. Ekkor vette észre hogy buszra kell szállni. Tömött busz több mint 5 perces úttal vitt át a reptér egy eldugott szegletébe. Itt kiszálás előtt perceket kellet várni egy másik gép indulása miatt. Buszon persze nem volt légkondi, de volt helyette 50 utas. A levegő egyre melgebb lett mire egy leleméymes ember kinyitota az ablakot. Ekkor a japánok örömujjongásban törtek ki majd sorra nyitották a többi ablakot. Annyira jófejek :D Felszállás előtt csináltam pár képet.
Ha nem én lettem volna akkor, akár meg is ijedhettem volna mikor a megszokott Boing felirat heylett az Airbus logot láttam a gép oldalán az AirFrance felirat mellett. Manapság ez a két név nem legjobb sajtót kapta mostanában :P
A gép negyon kényelmes és tiszta volt. Csodával határos módon még a lábam is egész jól elfért. Ablaknál ültem meg egy érintőképernyős LCD képernyő elött. Tele játékkal, zenével és filmekkel. Innetől a program: kaja alvás, majd kaja alvás 12 órán keresztül. Gyorsan repült az idő,szó szerint (900km/h). Lezsállásnál végig felhős volt az ég gondoltam mikor kibukanunk a felhőkből azért csinálok pár képet. Elő is vettem a gépet, majd egy másodperc múlva el is tuntek a képből. A probléma csak az volt hogy a következő másodperceb meg már e földön is voltunk (egyben). Utolsóként szálltma ki a gépből mert utdtam hogy nincs miért sietnem. Fotó a gépről majd tovább.
Itt H1N1 ellenőrzés (átmentem), madj beutazási papírok és útlevél ellenőrzés. Ahogy a szalg mellé értem megláttam a csomagomat. Felkaptam és elindultam az utolsó ellnőrzőpont felé ami nem más mint a vám (itt sem buktam meg). Innetől kezdve már szabad Japán levegőt szívhattam. Megvártam sógorom, aztán irány Tokyo! Szinte itthon érzem magam!
Gondoltam csinálok egy blogot, hogy könnyebben el tudjam mondani, hogyan telnek a napjaim Japánban. Így, könnyebb nektek is meg nekem, mert nem kell mindenkinek külön-külön lemondani és az időeltoldódással sem kell foglakozni. Terveim szerint én minden este megírom az adott nap eseményeit történéseit. Ti ehhez fűzhettek kommenteket, kérdezhettek vagy csak szimplán irigykedhettek J Időben Japánba 8 órával előrébb járnak tehát, ha itthon csak 16:00 van akkor Japánban már éjfél.
Készülődés: eljött ez idő, végre. Elkezdtem pakolni. Ruhák útikönyvek, fényképezőgép és tartozékai. Váltottam pénzt is, hogy ne üres kézzel érkezzek.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
(1).jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
A közelben található a Mizuno bolt. Némi metrózással és sétával jutottam oda. VÉGRE nem távoztam üres kézzel. Itt a végeredmény..jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
A kiállítás nagyon interaktív és gyereközpontú. Ezért érthető mért rohangászott itt délelött több száz gyerek. Sok a mozgatható vagy a mozgó tárgy. A legtöbb járműre fel lehet szállni és leülni rajta. Különlegesség a 5 különböző szimultátor élőképpel és igazi vezetőállásokkal, köztük egy gőzösével. Az udvar a gyerekeké. Itt van egy olyan vasúti pálya, ahol a gyereke vezethetnek kicsinyitett járműveket. A pályán igazi váltók, megállók, jelzők és sorompók vannak. Megjegyezném ehhez képest a Magyar Vasúttörténeti Park kertivasútja még a legalsó polcra sem férne fel. Volna még mit tanulni. 
Ez pedig egy a sok konténerdruból.
